2019. december 9. – vizsganap volt a Központi Dojoban…

2019. december 9. hétfőn a Központi Dojo és a Salgótarjáni Dojo tanítványai próbálkoztak egy alkalmi dojo-vizsga keretein belül feltornázni magukat az áhított övfokozatra.

Salgótarjánból Kovács István instruktor két 6. kyu fehér öv - sárga csíkra vizsgázót hozott magával. A dolog pikantériájához hozzá tartozott, hogy a nevezett fiú és lány tanuló jitsuka „civilben” házaspárt alkottak.

Most éppen úgy jött ki a lépés, hogy a Központi Dojoból kicsit bővebb volt a felhozatal, de itt is akadt érdekesség, illetve különlegesnek számító vizsga. Meg kell említenem például Szojka Andit, aki a Márton testvérekhez hasonlóan a dunakeszi „Villlási” Dojoból barna övesként érkezett hozzám, és nem kis erőfeszítéssel a saját tudását, szemléletét gyarapítva, próbálkozik a sajátján felül a Kelemen Ryu vizsgarendszerét is elsajátítani. Az első vizsgáját sikeresen abszolválta, gratulálok neki! A másik különlegesebbnek mondható vizsga Domján Laci sensei nevéhez fűződik, (ugye emlékszünk rá, a Balatonfenyvesi Bungallow Park volt vezetője) aki 4. dan fokozatú shotokan mesterként hordja nálam a fehér övet immár vagy másfél éve. Mivel a magas szintű bázistechnika tudás és az erőnlét nála adva volt ő természetesen ezen a napon egymás után két fokozatra 6-ik és 5-ik kyu-ra vizsgázott le. Neki is gratulálok!

Kalapot kell emelnem azok előtt az emberek előtt, akik végbizonyítvánnyal vagy közel végbizonyítvánnyal a zsebükben képesek egy idegen teremben ismét a sor végére állva tanulni. Személyesen számomra azért rendkívül megtiszteltető és megható ez, mert sok-sok év tanulás után vannak emberek akik valamiért úgy érzik, hogy itt bizony lehet még mit tanulni, hogy már anyaként vagy családfőként is megéri a fáradtságot, hogy lejöjjenek hozzám elsajátítani ezt a nem könnyű tananyagot.

A többi vizsgázóról nem megfeledkezve ők is különlegesek voltak, hiszen 1992 óta vagyok vizsgáztató instruktor, számomra minden egyes vizsga különleges…

A vizsgázók névsora a megszerzett fokozatokkal, Dojo szerint:

 

Salgótarján: Babjákné Bocsok Anna

6. kyu Fehér öv – Sárga csík

  Babják Tamás  6. kyu Fehér öv – Sárga csík
Központi Dojo: Kiss Csenge 6. kyu Fehér öv – Sárga csík
  Szojka Andrea 6. kyu Fehér öv – Sárga csík
  Domján László 6. kyu Fehér öv – Sárga csík
  Braun Janka 5. kyu  Sárga öv
  Domján László 5. kyu  Sárga öv
  Takács Balázs 4. kyu  Zöld öv

 

Mindenki sikeres vizsgát tett, még egyszer gratulálok nekik!

OSU

Kovács Attila 8. Dan

20191209 közpdojo vizsg 01

20191209 közpdojo vizsg 02

20191209 közpdojo vizsg 03

20191209 közpdojo vizsg 04

20191209 közpdojo vizsg 05

20191209 közpdojo vizsg 06

20191209 közpdojo vizsg 07

20191209 közpdojo vizsg 08

20191209 közpdojo vizsg 09

20191209 közpdojo vizsg 10

20191209 közpdojo vizsg 11 

Keresés