2014 Nemzetközi Edzőtábor összefoglaló...

Július 26.án szombaton véget ért a 29. Nyári Nemzetközi Ju Jitsu Táborunk
120 fő részvételével, melyet a szokásos helyszínen, Balatonfenyvesen a
Bungalow Parkban rendeztük meg. Ha ez a tájékoztató csak egy mondatos
lehetne, akkor ezt írnám: “ Nagyon sajnálhatja az, aki otthon maradt!” Az
érveimet pontokba szedem.

1. Tematikus tábort tartottunk, ahol a szakmaiságra az eddigieknél is
nagyobb hangsúlyt fektettünk. Első napon a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu
volt “terítéken”, ahol is személyem és shihan Kovacs Attila mutatta és
magyarázta a stílusunkra jellemző sajátosságokat.
2. A Nemzetek Ju Jitsu-ja a Finn és az Izraeli ju jitsu-val történő
ismerkedést jelentette, Kari Lehtonnen 4.dan és Ronen Eliyahu 6.dan
vezetésével.
3. A Küzdelmi Nap – hasonlóan a fentiekhez kétszer másfél óra edzés idő
alatt – kick box és földharc (brazil ju jitsu) ismereteink mélyítésével
telt. A kick boxot olyan sportikonok oktatták, mint Novák Jenő sokszoros
magyar bajnok, világbajnok, valamint Török Imre, akinek “küzdő szíve”,
keménysége, állóképessége legendás a K1 és a thai box kedvelők világában. A
földharcot oktató Fekete Sándor a Szövetségünk mestere és nem kevésbé híres
harcos, lévén világ és Európa bajnok, világkupa és Pán-Amerika győztes a
Brazil Ju Jitsuban. A full kontakt irányultságú ryunkba tökéletesen simult
bele a Küzdelmi Nap.
4. Várkonyi Gábor - Dr. Szilágyi Dávid valamit Csicsman Gábor - Seres
Károly és Dr. Földházi Ferenc - Daru Éva párosításokban, fogások hárítása
témakörben tartottuk meg a következő tematikus napot.
5. Utolsó napon Novák és Török mesterek kick boxot míg Kovács Attila és én
utcai harcot, közelharcot oktattunk.
6. Hétfőn és kedden délután dan fokozatú vizsgákat tettek a jelöltek a
Dankollégium és a jelen lévő ju jitsukák elött. Hagyományainkhoz híven ezek
a vizsgák nyitottak, így bárki megtekinthette azokat. A ju jitsu és a
Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu ünnepei ezek a vizsgák és nyitottságunk a
bizonyíték magas fokú tudásunkra. A vizsgákról valamint a vizsgázókról és a
segítőikről részletes beszámolót kaptok a Technikai Igazgatótól.
7. Lóki Sándor sensei a kyokushinkai karatéba engedett betekintést a
délutáni edzés alkalmával, míg a dojo másik felében Fekete Sándor sensei a
brazil ju jitsut tanította a jitsukáknak egy egy órában, majd csoportot
cseréltek.
8. Hagyományainknak megfelelően esti edzésünk is volt kobudo témakörben,
Günther Painter osztrák kobudo mester vezetésével.
9. A csütörtök esti főzőversenyünk egyetlen külföldi indulója Ronen shihan
hazavitte az “Arany Bogrács díjat”, de ezt különösebben nem bántuk, mert
jobbnál jobb étkekkel kápráztattak bennünket a csapatok.
10. Volt még “Aqua Ju Jitsu” a Balatonban. Bonyolult technikái és
leleményes metodikája okán erről autentikus tájékoztatót csak a
legmegfelelőbb ember a Technikai Igazgató adhat. Várjuk sorait!
11. Bankett és karaoke party zárta a tábort. Ez utóbbi programban elsöprő
erővel mutatta meg a rendvédelem az erejét. A TEK harcosai, kiképzők,
nyugdíjas nyomozók tettek tanúbizonyságot arról, hogy a zord “spártai”
külső érzékeny lelket takar.... ( További részletek ötven évre
titkosítva!!)

Összesítve: Napi öt óra kemény edzés. 13 oktató instruktor. 7+1 danvizsga,
első dantól a harmadik dan fokozatig. 0.napon zsíroskenyér és fröccsparty.
Főzőverseny. Aqua Ju Jitsu. Bankett és karaoke party. Megszámlálhatatlan
baráti beszélgetés. Egy sok százezer négyzetméteres gyönyörű dojo: a
Balaton. Nos akinek ezen érvek nem elegendőek ahhoz, hogy ráébredjen milyen
nagy hibát vétett távolmaradásával az csak magát okolhatja, hogy nem lesz
mit mesélni húsz-harminc év múlva. ( Természetesen jól kiszínezve...)
Találkozunk jövőre 2015-ben, mely jubileumi éve lesz a Szövetségünknek. 
( Igazi szép férfikorba lépünk: 30 éves lesz a Szövetségünk és ekkor lesz a
30. Nemzetközi Táborunk.) Várunk benneteket!!!

OSU! soke Kelemen István 9.dan

A SportTV által készített Harcművész magazin összefoglaló

Néhány fotó a teljesség igénye nélkül:

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

2014 fenyves 001 n

Keresés