Kedves Ju Jitsukák!
Beszámolnék az ez évi Nyári Táborunkról és értékelném azt, azok számára, akik nem voltak
jelen, és azoknak pedig feleleveníteném a történteket, akik megtisztelték a Szövetséget azzal,
hogy megjelentek Keszthelyen. Keszthely földrajzi, néprajzi valamint gazdaságföldrajzi
adottságainak bemutatásától – totális érdektelenség okán – eltekintenék. Annyit azért jeleznék,
hogy bár a város neve elől hiányzik a „Balaton” szó, még is a Balaton partján található.
Olyannyira, hogy a szálloda önálló vízparttal rendelkezett, tehát azok a barátaink, akik az egri
táborunkban a Balatont hiányolták, itt teljes terjedelmében élvezhették azt. Statisztikát nem
készítettem, de a „látható többség” a víz közelében sem járt és ennek az oka a nagy
leterheltség volt. Próbáltunk úgy csinálni, mint ha ez tényleg egy edzőtábor volna… (Erről pár
sorral később írnék.)
A szálloda felújítás előtt van és ez bizony a szobák állapotán meglátszott. Az egri szállodához
viszonyítva vagy másfél csillaggal gyengébb volt. Ellenben az egri előtti táborhelyekhez képest
másfél csillaggal magasabb jegyet kell adnom a Hotel Helikonnak. Sok vita kísérte, és kritika
érte az egri helyszínünket, mert ez ugye nem a Balaton. Most itt terült el előttünk mind a cirka
nyolcvan kilométer vízfelület! Volt víz. Volt nap. Nem volt légkondi. A jóhoz nagyon hamar
hozzászokik az ember fia-lánya, s ezért most már a légkondicionáló hiánya okozott egy
kevéske keserűséget a „harcosok klubjának”.
A napi háromszori, svédasztalos étkezés jó színvonalúnak volt mondható. Nem lehetett
kifogása senkinek a dojoval sem, mert három teremet használhattunk szabadon, melyeket
Ádám Imre barátunk tatamijai borítottak. Ezúton is szeretném megköszönni önzetlen
segítségét!
Tehát Balaton, szállás, kaja, dojo kipipálva! (Jöhetne még az időjárás is, de ez már sok lenne a
fáradt lelkemnek…) Végre rátérhetek a lényegre, arra, amiért oda utaztunk és ez a JU JITSU!
Remélem, nem okozok kiheverhetetlen csalódást azzal, hogy nem részletezem a vasárnapi
vacsorát, elvégre nem vagyok egy Borbás Marcsi.
Végre hétfő van és eljött a tábornyitás nagy pillanata (5 azaz öt percben), majd a testünk
többszöri érintkezésének az ideje a tatamival, leánykori nevén a JU JITSU EDZÉS!
A szokásos délelőtti tréningek most némileg rövidebbek lettek (45 perc. Egy félidőnyi…), még
pedig azért, mert rejtett kincsre bukkantunk Papp Évi személyében. A délelőtti foglakozásokat
harminc perc jógával zártuk le. Ennek a kihívásnak senki sem tudott megfelelni, amin –
bocsánat érte – jót derültem. „Mama Sensei” olyan gyakorlatsorokat állított össze, amin a teljes
ju jitsu mezőny elvérzett, viszont láthattuk, hogy ki a leglazább közöttünk, s ki az, aki tényleg
ura a testének. Rövid lesz a felsorolás:
Éva...
A teljes ju jitsu létszám a jóga által fehérövessé leminősítése előtt, azért kísérletet tettem a
Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu mélyebb megismertetésével. Az ez évi tábor gondolatkísérlete:
„Nincs fehér vagy fekete öves technika, csak fehér vagy fekete öves kivitelezés!”
A kihívást ezen a héten az jelentette a számomra, hogy miképpen tudom feloldani azt a napi
problémát, ami a „bonyolult” ju jitsu elemek és a valódi harc között feszülnek.
Valószínűsíthetően sokak fejében… Szerénytelenség lenne, ha a törekvésem
eredményességéről magam számolnék be, diadalittasan. Meghagyva a minősítést azoknak,
akik erre vállalkoznak, de bátran kijelentve, hogy e kis szösszenetet jegyző krónikás, – soke
címmel a birtokában – mindent elkövetett a cél érdekében, amit képességei engedtek!
Essék szó a vendég oktatókról is, hiszen fontos szerepet játszottak a fentiekben vázolt
törekvések megvalósításában. Nem hasra ütve lettek meghívva oktatni, hanem egy jól
körülírható oktatási koncepció részeseként. Karacs Attila K1 legenda, Novák Jenő lassan
„örökös” kick boksz bajnok, Majoros Ármin Mózes válogatott nehézsúlyú birkózó, akik
mindnyájan kollégáim a TEK-ben. (Szerintem már kicsit több ennél. Inkább a barátaimnak
nevezhetném őket.) A feladatuk az volt, hogy a kéz-láb technikákat erre a gondolatmenetre
felfűzve oktassák, hasonlóan a földharc specialistánkhoz, Fekete Sanyihoz, aki a földre viteli
metodikákra helyezte a hangsúlyt.
Ronen Eliyahu Izraelből krav maga elvekkel ismertette meg a jitsukáinkat. Kari Lehtonen régi
barátunk és sporttársunk Finnországból a késharc elemeit tanította. Syllabus oktatásában a mi
instruktoraink jeleskedtek, többek között shihan Kovács Attila. Lezárás, rögzítés illetve
bilincselési pozíciók témakörben ejtette ámulatba a résztvevőket. Csicsmann Gábor, Seres
Károly, Ónodi István, Takács István, Antal József, Kiss Dávid, Kubinyi Béla, Suhajda Éva,
tettek tanúbizonyságot arról, mint senseiek, oktatók, a mi ryunkban nem sörért-virsliért kapták a
danjaikat.
Régi hiányosságot pótoltunk azzal, hogy Ónodi Sityu és Kovács Ati által készített törőfákkal,
töréstechnikai képzést nyújtottunk. Természetesen a két mester gyakorlati bemutatója,
útmutatása alapján! Megjegyzésem, hogy a kötelező törés teszt a vizsgáinkon, az igen nehéz
kyokushinkai karate törés gyakorlatainál is embert próbálóbb feladat, a fa vastagsága és a
hézagolás „tiltása” miatt. Seres mester által fejlesztett „makivara” igen szellemes és jó, ezen
kívül olcsó eszköz arra, hogy előkészítse az öklöt a nem csekély igénybevételre a tameshiwari
során. Javasolom, hogy aki nem látta ezeket a „szerkezeteket”, vegye fel a kapcsolatot Seres
mesterrel!
Az idei dan fokozatú vizsgákra négyen jelentkeztek be a technikai igazgatónál. Ketten-ketten a
Szui Ryú, illetve a kiskunhalasi dojóból. Felkészült, alapos vizsgákat látott a Magyar Ju Jitsu
Szövetség Dankollégiuma, s így mindegyik jelölt elérte, hogy shodan fokozatra léphessen.
Shodan sensei lett: Balogh Csaba, Takács Tamás, Meszes Éva, Ambrus Péter. Érdeksesség
(inkább döbbenet!), hogy Meszes Éva Kiskunhalasról negyed százada kezdett ju jitsuval
foglalkozni! Kitartásához külön szeretnék gratulálni!
A Magyar Ju Jitu Szövetségben tudjuk, nem példa nélküli eset, hogy nagyon hosszú évtizedek
állnak az egyes ju jitsukák mögött, amit a tatamin töltöttek.
Ilyen ju jitsuka Egyed Éva is, aki szintén úgy negyed százada lépte át a Madách utcai dojo kapuját.
Évtizedek óta Tóth Csaba sensei-jel közösen vezetik a Kék Farkas Dojót, aktív tagjaiként a
szövetségünknek. Hosszú munkássága elismeréséül a Dankollégium nevében Egyed Évát shodan
fokozatra léptettem elő!
Négy évtizednél is régebbi ju jitsu tapasztalattal a hátam mögött, kijelenthetem, hogy szakmai
szempontból a keszthelyi tábor, messze a legjobb táborok egyike, ha nem a legjobb volt!
Belefért még a TEK kiképzők részére egy továbbképzés is, hiszen évek óta ezzel oldjuk meg a
közelharc oktatók azonos „szinten” tartását is, valamint az új típusú kihívásokra adandó
válaszaink megismertetését is. A téma jellegéből adódóan a dojó ajtón a „zártkörű rendezvény”
tábla lógott. Sorry!!!
Táborzárás alkalmával Ronen Eliyahu-t hetedik dan fokozatra léptettem elő. Tatamik
felszedése, pakolása, szomorkodás. Várhatunk ismét egy évet, hogy ennyire jól érezzük
EGYMÁST! Igazi közösség is vagyunk! Kemény, technikás és nagyon „okos” ju jitsunk van!
Nagyon hosszú évtizedek, amiket együtt töltöttünk a tatamin, a dojóban, felhatalmaz arra, hogy
kijelentsem, nekem már nem csak tanítványaim, hanem KOLLÉGÁIM ÉS BARÁTAIM a vezető
mesterek és a régi ju jitsukák fokozatuktól függetlenül!
A Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu egy működő, kemény közelharc és harcművészeti iskola,
nagyon erős közösségépítő erővel! Azok, akik nincsenek közöttünk talán nem is tudják, mit
vesztettek… Valami olyat, amit nem lehet megvenni: ÉRTÉKRENDET!
Még a záró bankett is erről szólt! Táncos lábú, beszédes ju jitsukáink nemesebb szerve a mája,
szintén fekete övesre vizsgázott, de a történteket fedje a feledés homálya… (Nem kell
mindenre emlékezni. Ez a szelektív Alzheimer kór…)
Ellenben ne feledjem, hogy a „talpalávalót” DJ Demény Zoltán szolgáltatta, az a „Zoli”, aki még
a legendás Madách utcai dojó tagja lehetett, ahol a jelenlegi feleségét ismerhette meg, a
szintén ju jitsuka Bérczes Erikát.
(Vég)következtetés: A MI ju jitsunk gyakorlását csak szüneteltetni lehet, abbahagyni SOHA!
Elszakadni tőlünk szintén SOHA nem lehet, mert ez egy „narkó”. A barátság, a színvonal, a
kitartás, a keménység, az értékrend narkózisa, tehát lehet élni nélküle, de minek! OSU!
soke Kelemen István 10.dan
