A Magyar Ju Jitsu Szövetség 2010-ben ünnepelte a megalakulásának 25 éves
évfordulóját. Áprilisban egy találkozót rendeztünk a Madách téri dojo-ban,
ahol szövetségünk alapítójának, soke Kelemen Istvánnak volt a legendás terme
másfél évtizeden keresztül. Kétségtelen, hogy ez a terem volt a legnagyobb
hatással a hazai ju jitsu-ra, a mai dojo-vezetők (mestereinek) nagy része
itt tanult. Érdekes volt látni milyenek a dojo és az egykor ott edző
jitsukák ma, többen egy egész évtized múltán találkoztak egymással.
Az évforduló megünneplésére nyáron került sor a Jubileumi Nyári Táborban.
Szövetségünk minden évben Nyári Tábort rendez, idén ismét egy jól bevált
helyszínen, Balatonfenyvesen a Bungalow Park-ban volt. A szokásos
rendezvényeken túlmenően július 30-án Jubileumi Napot rendeztünk. Ezen a
napon adtuk ki a szövetség Jubileumi Emlékkönyvét, Fonyódon a Mátyás Király
Gimnáziumban Jubileumi Bemutatót rendeztünk, majd a táborban bankett zárta a
napot.
soke Kelemen István a Nyári Táborban oktat
A rendezvényekre meghívtuk azokat a külföldi mestereket, akikkel szoros volt
és ma is az a kapcsolatunk. Itt volt soke Vlado Schmidt és shihan Günter
Painter, soke Franz Strauss, kancho Rony Kluger, shike Giacomo Spartaco
Bertoletti képviseletében shihan Angelo Balconi, soke Auvo Niiniketo és
shihan Risto Vantar, shihan Ronen Eliyahu és shihan Eyal Cohen, shihan
George Chivaran. A Nihon Bu-Do Kuniba Kai International vezetője soke Kozo
Kuniba volt a rendezvényünk díszvendége.
Rony Kluger Senior Master of Ju Jutsu diplomát adományozza Kelemen Istvánnak
Ünnepünket megtisztelték a jelenlétükkel a szövetségünket segítő magyar
mesterek is: Hajdú János dandártábornok úr, Popper György úr az IBSSA,
International Bodyguard and Security Services Association elnöke, hanshi
Adámy István, az International Budo Kai Technikai Igazgatója, shihan Kurdi
Gábor, a Magyar Karate szakszövetség alelnöke, shihan Lovász Gábor, a Magyar
Kempo Szövetség Technikai Vezetője, soke Juhász Ferenc technikai örököse,
sifu Váradi György, az Északi Imádkozó Sáska Kung Fu iskola vezetője, sifu
Tix Richárd technikai örököse.
sensei dr. Szacsky Mihály megkapta az 5. dan fokozatot
A rendezvényünk díszvendégei voltak azok a mesterek, akiknek a legnagyobb
szerepük volt a Magyar Ju Jitsu Szövetség létrejöttében: sensei dr. Szacsky
Mihály a Történelmi Haditorna Klub vezetője és sensei Gyebnár Ferenc a
Mélyépterv SE vezetője. A Jubileum alkalmából soke Kelemen István
mindkettőjüknek 5. dan fokozatot adományozott és megköszönte a segítő
munkájukat.
A Jubileumi bemutatón már az új Kelemen Ryu emblémákat viseltük
2009-ben és 2010-ben megalakult (formálisan is, hiszen már 1980 óta létezik)
az önálló Ryu, azaz a soke Kelemen István nevével fémjelzett ju jitsu iskola
Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu néven (Hangari = magyar). 2009-ben mesterünk
megkapta a soke címet, majd 2010-ben a 9. dan fokozatot és önálló iskolaként
bejegyzésre került a Ryu Japánban. A hivatalos bejegyzést shike Giacomo
Spartaco Bertoletti, a WJJKO elnöke és soke Kozo Kuniba a Nihon Bu-Do Kuniba
Kai International vezetője felügyelte és intézte.
Kelemen István megkapja a 9. dan fokozatot soke kozo Kuniba mestertől
Több év kihagyás után sikerült újra beindítani az edzőképzést, viszont
egyértelművé vált, hogy ez csak úgy folytatódhat, ha 2011-ben megalakítjuk a
Szakszövetséget. Instruktori gyűléseinkből a szokásos évi kettőnél több is
volt, soke Kelemen István ismét oktatott az instruktori továbbképzéseken.
Idén a Jubileumhoz méltón kilenc sikeres danvizsga volt (2. dan fokozatra
vizsgázott sensei Suhajda Éva, sensei Papp Éva, sensei Földházi Márta,
sensei Daru Éva, sensei Kubinyi Béla, 1. dan fokozatra vizsgázott Hosszú
Judit, Fekete Sándor, Tóth György és Bélteczki Csaba) és az Országos
Vizsganapokon a régi időket idéző nagy létszámban és magas színvonalon
folytak a kyu vizsgák. Ehhez hozzájárultak a Technikai Igazgatónk, shihan
Kovács Attila övanyag szemináriumai, amelyek minden eddiginél nagyobb
népszerűségnek örvendenek.
A Kelemen Ryu első dandiplomája
A szövetség történetében egyedülálló módon sikerült integrálni egy külsős
klubot a szövetségbe, a Monorierdő dojo lett a szövetség tagja. A
becsatlakozott dojo-n kívül három új is nyílt, a Nagykanizsai, az Orosházi
és a Zanshin dojo Hódmezővásárhelyen. Velük együtt immár 27 edzőterme van a
szövetségnek, egyre inkább lefedve az ország területét. A szövetség létszáma
örvendetesen gyarapodott a körülöttünk zajló válság ellenére. A mesterek
száma 50 fölé nőtt, JJIF és így AGFIS/Sportaccord kapcsolatunk és tagságunk
rendeződött.
A 2010-es évben több nagysikerű bemutatót is tartottunk, ebben oroszlánrészt
vállat Szövetségi Kapitányunk, sensei Seres Károly. Az ő vezetésével
készültünk fel az év legnagyobb rendezvényére, a rendkívül színvonalasra
sikerült Jubileumi Bemutatóra. A hagyományos kecskeméti Nemzetközi
Harcművészeti Bemutatón is rész vettünk, a Szigeti Sportvarázs rendezvényén
és a Sporttemplomban is többször is képviselte magát a szövetségünk,
bemutatónkkal hozzájárultunk a magyarországi Wado-Ryu 30 éves évfordulójának
a méltó megünnepléséhez.
Kiss Dávid karfeszítéssel győz az I. Ju Jitsu Fight versenyen
Korábbi nagy hagyományokkal rendelkező versenyeinket ismét sikeresen
megrendeztük, a XI. Hírös és a XVI. Kecskemét Kupát (amely immár
nemzetközivé vált), valamint az V. és VI. Földharc Versenyt. Ezek mellé
felsorakozott az Ónodi István által bevezetett új MMA versenyrendszer Ju
Jitsu Fight néven, egyre nagyobb népszerűségnek és elismertségnek örvend.
Felfejlődőben van a monorierdei Barátság Kupa, Hatvanban pedig Emlékversenyt
rendeztünk az elhunyt Rohács Norbert barátunk emlékére. Mindezek a versenyek
hozzájárulnak ahhoz, hogy a körülöttünk erősen változó környezetben a
szövetség megtartsa vezető szerepét és tekintélyét. Versenyzőink sikeresen
indultak más szövetségek versenyein.
A Jubileumnak köszönhetően a szokásosnál is sűrűbb volt a média
megjelenésünk: februárban az Rtl Klub Reggeli műsorában, áprilisban az Atv
JamLight, októberben a HírTv Befutó műsorában készítettek interjút soke
Kelemen Istvánnal, illetve illusztrálták az interjút a vezető mesterek
technikai bemutatójával. A Sport1Tv augusztusban összefoglalót közölt a
Jubileumi Tábor eseményeiről. Honlapunk örvendetesen fejlődött, immár
naprakészen számol be a szövetségi eseményekről.
soke Kelemen István interjút ad az RtlKlub Reggeli című műsorában
Beindult és gőzerővel működik dojo-támogatási programunk, immár 100 db
szövetségi tatami van kihelyezve a dojo-kba és megkezdtük az eddigi
legnagyobb eszköz-kihelyezésünket, melynek során a dojo-k pajzsokhoz,
zsákokhoz, pontütő kesztyűkhöz, testvédőkhöz és egyéb edzéseszközökhöz
juthatnak. A finanszírozásban segítségünkre van a HEGYEM alapítványtól
kapott támogatás is, melyet ezúton is köszönünk.
Mindezek a folyamatok és események hozzájárultak a szövetség erősödéséhez
2010-ben, a hazai ju jitsu életben betöltött vezető szerepe
megkérdőjelezhetetlen, a körülöttünk rohamosan változó világban is a
fejlődés motorja maradt. Bizakodva tekintünk a 2011-es év elé, az elért
eredmények további munkára ösztönöznek bennünket.