Kedves Ju Jitsukák!
Mint az előttetek is ismeretes megtartottuk a négy évente kötelező
Tisztújító Közgyűlésünket. Véleményem szerint az elkövetkezendő időszak a
megkezdett munka folytatásának a jegyében áll majd.
Az előző négy év vitathatatlan eredményei (adminisztráció precizitása,
tatami pályázat, rendszeres instruktori továbbképzések, kurzusok, stb.)
mellett, a jövőnk a Ryu tradícióinak, más néven a fundamentumainak
megőrzéséről is szól majd. A Harcművészetben a Ryunk a hazánk és tudjuk,
hogy hazátlan embernek sorsa a kóbor ebéhez hasonló. (Természetesnek
tarthatnánk, hogy a hazáját mindenki jól ismeri. Viszont a gyakorlat a
kívánalmakkal köszönő viszonyban sincs.) Azok a bizonyos fundamentumok,
melyekről oly sok szó esett már, de kevés íratott le belőle a mi közös és
erős kötelékünk. Ez a kötelék érinti a technikai repertoárt (syllabus), az
etikát és erkölcsöt, a harci morált és harci értéket. Az eljövendő időkben
szeretnék kellően nagy hangsúlyt fektetni ezen értékek felmutatására,
melynek hivatott fóruma a mi honlapunk.
Joggal tehetitek fel a kérdéseket: Miért is van szükség egy a
harcművészetekben a ju jitsu mellett elkötelezett iskola (ryu) ilyen mértékű
“körülrajzolására”? Mennyiben lesz jobb (eredményesebb) harcos az akinek az
ismeretei kilépnek a tatami küzdőteréből? Kinek és mit használ az ha a régi
“neveket” (dojo, sensei, ryu, waza, stb.) valódi s eredeti tartalmának
megfelelően ismerjük meg és “használjuk”?
A XXI. században mi a helye egy hierarchikus iskolának? Vajon jobb ju
jitsuka leszek ha tudom, hogy a Ryu-nak van Szövetsége vagy a Szövetségnek
Ryu-ja? Mennyiben leszek harcos attól, hogy képes vagyok át- és belátni a
különbséget küzdősport és harcművészet között?
Sorolhatnék még több tucat kérdést és Szövetségünk ju jitsukái vagy
tucatszor tucatnyival bővíthetnék még a sort. Fórum keretében szeretnék a
fentiekkel foglakozni kellő mennyiségben és még inkább kellő mélységben.
Indokként az álljon itt, hogy: “ MINT ALAPÍTÓ MESTERNEK MINDIG AZ VOLT AZ
IDEÁM, HOGY A JÓ HARCOS A GONDOLKODÓ HARCOS! ZOMBI SEREGRE A
MANIPULÁTOROKNAK VAN SZÜKSÉGE! VISZONT SZÜKSÉGEM VAN A KEMÉNYRE EDZETT
TESTETEK ÉS SZÍVETEK MELLETT A ELMÉLYÜLT GONDOLKODÁSRA KÉPES AGYATOKRA IS!
CSAK ÍGY LEHET ELŐRE ÉS “FELFELÉ” HALADNI AZ ÚTON! A TEST A LÉLEK ÉS A
SZELLEM HÁRMASÁNAK KELLŐ ARÁNYÚ MŰVELÉSÉVEL!”
OSU! soke Kelemen István 9.dan