Sensei Fekete Sándor földharc szemináriuma

Tavaszi sorozatunk második állomásaként sensei Fekete Sándor tartott
földharc szemináriumot az aTerem-ben április 13-án. A következő szeminárium
május 11-én lesz sensei Lóki Sándor vezetésével az állásküzdelemről, majd
május 25-én az eszközös technikák, június 15-én pedig a nyújtó és lazító
gyakorlatok kerülnek sorra.

  fs130413 n

Fekete sensei Szövetségünk földharc szakértője, kiválóan ismeri az elméletet,
de a gyakorlatot is, Pan America és többszörös Európa Bajnok, grappling
Világbajnok. Eddig is rendszeresen tartott szemináriumokat, de most először
az aTerem-ben.

A szemináriumon tízen vettünk részt, képviselve volt a Nyíregyházi, a Soproni,
a Szui Ryú, a Központi, a Bányai, a Hírös és a Szentendrei dojo. Négy órányi
edzésen a bemelegítő, felkészítő gyakorlatokat, alap technikákat vettük át és
természetesen volt küzdelem is.

 fs130413 n2

A földharc edzésekhez hozzátartoznak a bemelegítő gyakorlatok, ezekből bőven
mutatott Fekete sensei. Természetesen az általános bemelegítéssel, gimnaszti-
kával kezdtünk, majd jött a speciális rész, a különböző kúszó-mászó gyakorla-
tok, a naturál gimnasztika is. Észrevétlenül a felkészítő, képességfejlesztő
gyakorlatokba is belementünk, ezek segítenek abban, hogy testünk alkalmazkod-
jon a földharc követelményeihez.

Az edzés fő részét az alapgyakorlatok és azok rávezetései alkották. A Kimura
karkulcs, az egyenes karfeszítés, a nyakra tett háromszög, az oldalsó és a
mount pozíció előkészítéséről és helyes végrehajtásáról volt szó. Szó esett
arról is, hogy mire kell figyelnünk, mely alapelveket kell betartanunk ahhoz,
hogy a technikákból az ellenfél minél kisebb eséllyel szabadulhasson.

 fs130413 n3

A szünet előtt és a szeminárium végén is gurulások voltak, így egyrészt
megpróbálhattuk a tanultakat alkalmazni, másrészt lehetőség volt a többiekkel
és természetesen sensei Fekete Sándorral is küzdeni. Köszönjük a lehetőséget,
a tanítást! Legközelebb a Nyári Táborban, majd szeptemberben újra itt az
aTerem-ben lesz ilyen szeminárium!

Keresés