2009-ben elevenítettük föl a hagyományt, hogy a Nyári Tábor végén rendezünk
bemutatót, mini Budo Gálát. Tavaly a Jubileumi Bemutató volt ekkor, idén
pedig hat fellépővel rendeztük meg. Shike Bertoletti, shihan George Chivaran,
ill. shihan Ronen Eliyahu és sensei Oded Aviyam is szepelt a magyar résztvevők
mellett.
shihan Kluka József segítői sensei Kluka Borbála és sensei Tatai Krisztián
Elsőként shihan Kluka József lépett fel tanítványaival sensei Kluka Borbálával
és sensei Tatai Krisztiánnal. Az erősségeit mutatta meg a bemutatójában, a kard
és eszközhasználatot. Precíz technikáival jól demonstrálta az 5. danos előlép-
tetésének a megalapozottságát.
sensei Csicsmann Gábor és sensei Kollerits Miklós bemutatója
Ezt követően sensei Csicsmann Gábor és ukéja sensei Kollerits Miklós bemutató-
ját láthattuk. Csicsmann sensei dobástechnikája példaértékű, ebből mutatott
ízelítőt ma is. Hétfőn délután a fakultatív edzést szintén ő tartotta és annak
is a dobástechnika, a dobások helyes szemlélete és végrehajtása volt a témája.
Érdekes volt látni most a dobások nagy számban végrehajtását, miután a háttér-
rel már megismerkedtünk.
Takács Tamás, Antal József, Kisistók Réka, Kertai Levente a Szui Ryú dojo-ból
A harmadik bemutató a Szui Ryú dojo részéről egy jelenet volt, egy bankrablás
elképzelt forgatókönyve, melynek során azt is láthattuk, hogy a szerencse for-
gandó, de természetesen a végén a rosszfiúk elnyerik méltó büntetésüket. Igen
humoros és üdítő bemutatót tartottak sensei Seres Károly tanítványai Kisistók
Réka, Antal József, Takács Tamás és Kertai Levente.
Bankrablás! Szerencsére a rosszfiúk megkapják méltó büntetésüket
Negyedikként az izraeli mesterek shihan Ronen Eliyahu és sensei Oded Aviyam
tartottak bemutatót, egy hanbo kata értelmezését. A nemegyszer akrobatikus
elemeket is tartalmazó bemutató végén Ronen magát a formagyakorlatot is be-
mutatta. Méltán kaptak nagy tapsot a közönségtől.
shihan Ronen Eliyahu és sensei Oded Aviyam bemutatója
Shihan Berkes László és sensei Fekete Sándor bemutatójukban a toll, mint
fegyver használatából mutattak be néhány önvédelmi technikát. A magyar írók
nemegyszer használták fegyverként a tollat, itt azonban a valódi értelemben
vett önvédelmi eszközként mutatták be.
shihan Berkes László és sensei Fekete Sándor bemutatója
A Gála végén és csúcspontjaként shike GS. Bertoletti és shihan George Chivaran
tartott koryu ju jitsu bemutatót és ízelítőt adtak a szamurájok technikáiból
és habitusából. A zenével aláfestett és jól megkomponált bemutató során shike
Bertoletti bambuszt is vágott és a szétvágott darabokat a zsüri tagjainak a-
jándékozta.
shike G.S. Bertoletti és sensei George Chivaran bemutatója
A Gála ugyanis névlegesen bemutató verseny volt, a háromfős zsűri soke Kelemen
István, shihan Kovács Attila és sensei Ónodi István mesterekből állt. A Gála
végén a zsüri azonban sorrendet nem állapított meg, mindegyik bemutató számot
magas színvonalúnak minősítve.
Soke Kelemen István a bemutató résztvevőinek kupával, illetve a Tábor borával
köszönte meg a részvételt. A hagyományt jövőre is folytatni kívánjuk, nem lesz
verseny, de minden fellépő csapatnak kap majd a Tábor borából köszönetképpen.