Közösségi programok a Nyári Táborban

Mindenki megkapta a Tábor pólóját, melyben krumplit is lehet pucolni. Első
este ugyanis egy jó kis szalonnasütéssel indítottunk, alkalmat adva az ismer-
kedésre. Itt sütöttünk fóliás finomságokat (FF), melyhez krumpli is kellett.
Volt Fórum két kiváló mesterünkkel, bográcsozós főzőverseny és bankett karaoke
party-val.

A szalonnasütést már tavaly és azelőtt is megrendeztük a megérkezés estéjén,
egyben tartja a társaságot, megadja a Tábor kezdeti jó hangulatát. Fekete Sa-
nyi már tavaly is próbálkozott a fóliás finomsággal (FF), az ott szerzett ta-
pasztalatok alapján előrukkolt az új verzióval (FF 2.0). A fejlesztés vonat-
kozott a beltartalomra, a csomagolás módjára és a sütés mikéntjére. A know
how bejegyzése, jogvédetté tétele folyamatban van.

Az volt a jó, hogy idén a résztvevők már számítottak rá, várták az első estét
és elég sokan voltunk. A szalonnákat is és a hozzávalókat is igen bőven vet-
tük, ennek ellenére mind egy szálig elfogyott. Mivel jó szalonnát, kenyeret,
hagymát és finomságot csak parázson lehet sütni, és ugye nagy volt a mennyi-
ség, így egy parázs nem volt elég. Mire azonban a második parázs is elkészült
már éjfél volt, utána tettük be a finomságokat, melyeket tudvalevőleg 12 és
fél percig kell mindkét oldalon sütni - hopp, ezt véletlenül elárultam, most
már mindegy - ezért bizony igencsak hajnali két óráig kitartott a délutáni
órákban elkészített 37 csomag.

pknyt2011 n9

pknyt2011 n9

Másnap a Fórumon sensei Kluka József szentendrei dojo-vezetőnk és sensei Ónodi
István, a Sityu-Team dojo (korábban Savoya, mégkorábban Lágymányosi dojo) ve-
zetője mondta el tapasztalatait az elmúlt évtizedekről és válaszolt a kérdé-
sekre. A Fórum is a harmadik évében jár. Két évvel ezelőtt a technikai vezető-
inkkel soke Kelemen Istvánnal és shihan Kovács Attilával indítottuk útjára ezt
az új kezdeményezést, tavaly pedig kancho Rony Klugerrel beszélgettünk a harc-
művészetekről és az oktatók szerepéről felelősségéről.

pknyt2011 n9

Sensei Kluka József bő 20 éve, sensei Ónodi István pedig több, mint 30 éve
járja a ju jitsu rögös útját és 4. illetve 3. dan fokozattal rendelkeztek a
Fórum időpontjában. Azért írom ezt így, mert ez hétfőn volt, viszont a pén-
teki Táborzáró ceremónián mindkettőjüket egy fokozattal előrébb léptette
soke Kelemen István. Kluka József 59 éves, kajak-kenu mesteredző, olimpiai
bajnok tanítványa is van, mindent tud az edzés és versenyzés pozitív és ne-
gatív hatásairól és ezeket a tapasztalatokat szívesen meg is osztotta velünk.
Ónodi Pisti elsősorban arról beszélt, hogyan élte meg az elmúlt harmincegy-
néhány évet, mit adott neki a ju jitsu.

pknyt2011 n9

A kedd és a szerda este sem múlt el éjszakába nyúló beszélgetések nélkül,
kedden ugyanis Elnökségi, szerdán pedig Dankollégiumi ülés volt. A Tábor
egyébként tökéletes az ilyen rendezvényekre, hiszen együtt vagyunk, és ez
a hét teljesen erre van szánva. Nem csodálkoznék, ha a következő Táborok-
ban is lennének ilyen gyűlések. Az Elnökségi ülés fontos kérdésekben dön-
tött, többek között arról, hogy jövőre is itt, a Bungalow Parkban lesz a
Nyári Tábor 2012 július 22 vasárnap és 28 szombat között, saját tatamit
fogunk használni, hiszen már van elegendő. A Dankollégiumi ülésen pedig
az előző cikkben már említett érülések elkerüléséről volt szó.

Csütörtökön rendeztük a szintén harmadik évébe lépő Bográcsos Főzőversenyün-
ket. Tavaly a Hódmezővásárhelyi dojo kiválósága, Galisz Péter lett a győztes,
tavalyelőtt pedig Baranyi Nándor a Hatvani dojo-ból. Idén egyikük sem indult,
indult viszont Kubosi Ildikó a debreceni Sakura Kyokai dojo-ból és 120 szárma
töltött káposztát készített, valamint Antal József a Szui Ryú dojo-ból és
marhapörköltet készített, indult Gyüre László a DRSE dojo-ból és lábszárpör-
költet, illetve Tóth György a Sityu-Team dojo-ból és tárkonyos levest készí-
tett. A finomságokból fél tizenegy magasságában kódtolót tettek ki a zsűri
asztalra és elkezdődött a kóstolás nagy szakértelmet igénylő kemény munkája.

A zsűri tagjai shike Giacomo Spartaco Bertoletti, soke Kelemen István, shihan
Kovács Attila, shihan Günter Painter, shihan Ronen Eliyahu, shihan George
Chivaran, sensei Mika Mantere, sensei Daniel Mocik és a Bungalow Park képvi-
seletében Kalmár Dániel voltak. A pontozásnál Antal József marhapörköltjét
hozták ki győztesnek, harmadik alkalommal ő lett az Aranyabogrács díj büszke
tulajdonosa. Minden főzőmester megkapta a Tábor borát, ezzel is megköszönve,
hogy hozzájárultak a Tábor jókedvéhez és jólétéhez. 

pknyt2011 n9

pknyt2011 n9

Péntek este a legnagyobb hagyományokkal bíró és elmaradhatatlan bankett és
karaoke party volt. Bár próbáltuk hamarabb kezdeni, de most sem sikerült,
9 órakor indult a bankett nagyon finom étkekkel. Általában elmondható, hogy
Domján László és a Bungalow Park gárdája rendkívül jól tart bennünket, ez a
megismétlődő tapasztalat hozzájárul ahhoz, hogy évről évre ott tartjuk a
Nyári Táborunkat. Egy kör fenséges hidegtál után egy kör még jobb sütike
következett, az így jóllakatott test után a lélek is megkapta, amit kívánt,
egészen hajnalig szólt a zene és lehetett kimulatni magunkból a hét fára-
dalmait. Jövőre - remélhetőleg még többen - újra itt találkozunk!

pknyt2011 n9

pknyt2011 n9

Keresés