Több százan, köztük nagyon sokan a sporttársai kísértük utolsó útjára Tibikét.
A Szövetség és a Ryu edzőruhában lévő képviselői, élükön soke Kelemen István-
nal a ravatal és a sír mellett is sorban álltak demonstrálva a közösségünket
elhunyt társunkkal. Azt, hogy életében mennyire fontos volt a ju jitsu, je-
lezte az,hogy rá emlékezve a tisztelendő úr is többször említette, illetve az
emlékező kép is gi-ben készült. Szövetségünk koszorúját a szövetségi embléma
díszítette.
Takács Tibi 1986-ben kezdte az ismerkedését a ju jitsu-val. Ekkor nyitott a
Debreceni dojo, Sipos Gyula dojo-vezető tanítványa volt addig, amíg át nem
vette a dojo vezetését.
Vizsgáit a következő időpontokban és helyszíneken tette le:
6. kyu fehér öv: 1986 június 6. Debrecen
5. kyu sárga öv: 1986 október 17. Debrecen
4. kyu zöld öv : 1988 február 23. Debrecen
3. kyu kék öv .: 1990 augusztus 24. Mártély
2. kyu barna öv: 1992 február 29. Budapest
1. kyu barna öv: 1993 október 30. Nyíregyháza
1. dan fekete öv: 1999 július 27. Alsóörs
Mikor Sipos Gyula befejezte a dojo vezetését, ő vette át. 1989 és 1998 között
volt a Debreceni dojo vezetője. 1989 óta volt soke Kelemen István közvetlen
tanítványa.
A család gyászában szövetségünk osztozik, segítjük őket ebben a veszteségben.
A szertartás egyik legmeghatóbb pillanata volt, mikor soke Kelemen István em-
lékezett a sírnál, sokan sírtak vele együtt. Tibit 2. dan fokozatra léptette
elő, az övet, melyet már nem lehet a derekára kötni, melyet soha senki nem
használt, az urna mellé helyezte a sírba. Sokan dobtak még be virágot mielőtt
a földdel betemették. A 2. danos diplomát a család vitte haza örök emlékül e
szomorú alkalomra.
Nagyon sok csokor, koszorú borította a sírt - a család, ismerősök mellett több
dojo és sporttárs is hozott - a sok virág ellepte a fejfát és a sírkövet is.
Tibit nagyon sokan szerették, szerettük. Túlságosan korai halála megérintett
mindannyiunkat, le kell vonnunk a következtetést : becsüljük meg jobban közös-
ségünket, segítsük egymást addig, amíg lehet! Tibike! Nyugodj békében!
Soke Kelemen István, sensei Takács Tibor halála után írt búcsú szavait korábbi
hírünkben olvashatjátok: Sensei Takács Tibor emlékére
Gyászolja őt családja, a rokonok, a barátok, az ismerősök, szövetségünk, a ju
jitsu nagy családja a világban. Részvétüket fejezték ki barátaink több ország-
ból, kik ismerték és szerették sensei Takács Tibort, mindannyiunk Tibikéjét,
ki azóta már odafenn, az égi tatamin gyakorolja a mindannyiunknak kedves közös
harcművészetünket, a JU JITSU-t.
Egy elmaradt beszéd margójára....
"Megpróbáltam. Nem sikerült. Hiába mondogattam magamnak, hogy katona vagy és
egy katona nem érzékenyül el. Botor egy gondolat, lévén egy hang sem akart
kijönni a torkomon a sírnál, hogy elmondhassam azt a néhány mondatot, amit
szerettem volna. Felsorolni azoknak a nevét, akik külön megkértek rá, hogy
búcsúzzam el a nevükben. Finn és Magyar lobogóval díszített koszorút küldött
Széchényi Nati és Gál Pisti, valamint Auvo Niiniketo Helsinkiből. Levélben
jelezte megrendülését Ronen Eliyahu Izraelből. A Magyar Ju Jitsu Szövetség és
a Ryu vezető mesterei jelenlétükkel rótták le a kegyeletüket Tibike végső
nyughelyén. Volt tanítványai elhozták a megemlékezés virágait. Eljött búcsúz-
ni Várszegi Rudi is. ( Talán azért, hogy elmondhassa: 'Sokkal jobban kellene
vigyáznunk egymásra! Amíg lehet...' )
Sokkal többet nem akartam mondani, hiszen leírtam már az érzéseimet a gyász
első óráiban. Ez sem sikerült. Sajnálom. Legalább az előléptetését valahogyan
eldadogtam, mert már csak ilyen az emberfia még akkor is ha történetesen magas
fokozatú ju jitsuka. A visszavonhatatlannal való szembesülés megrázkódtat, fő-
leg, ha a szívünkben sok szeretet maradt a célba juttatás legcsekélyebb esélye
nélkül. A poszthumusz második dan, mint minden halál utáni kitüntetés, az élők
lelkiismeretfurdalásának bizonyítéka. ( Akkor is ha kiérdemeltsége kérdőjel
nélküli. ) A sors ismét kegyes volt hozzám és azt a bensőséges utolsó búcsút
módomban állt megtenni. Két nap múlva.
Egy igaz ember - kit remélem a barátomnak tudhatok - történetesen hivatását
( küldetését ) tekintve pap és Iványi Gábornak hívják. Metodista lelkész és
az elesettek közül is a legelesettebbek gondozója, segítője, a hajléktalanok
utolsó reménye. ( Többek között a Wesley János Főiskola rektora. ) Hónapokkal
ezelőtt beszéltünk arról, hogy a gyülekezettel szoktak sütni-főzni minden hó-
nap első vasárnapján. Felajánlottam egy vadpörköltet Páll Tibi által elkészít-
ve egy ilyen alkalomra. Ez volt most vasárnap április harmadikán.Tibi szakács-
kodott és én részt vettem az Istentiszteleten, meghallgatva a beszédét Iványi
Gábor rektor úrnak.
Egy mondatot idéznék ebből a beszédből és az imából: 'Add Uram, hogy elvégez-
hessem azt a munkát, amit már senki sem akar elvégezni!' Kérdezhetitek: hogy
jön ez ide? Gondoltam ha már van egy (igaz) lelkész barátom - igaz mivoltára
tanúság az előbbi idézet - akkor lehetőségemet kihasználva gyújtok egy mécsest
a templomban és a közreműködésével elköszönök egy igaz ju jitsukától, mindazok
nevében, akik nevében elbúcsúzni Tibikétől nem tudtam. Így egy közös imával
emlékezhettünk barátunkra. Most nyugodott meg a lelkem.
Semmi sem maradt elvégezetlenül."
OSU! soke Kelemen István 9. dan
