Ma hajnalban életének 39.évében elhunyt sensei Takács Tibor volt debreceni
dojo-vezetőnk, soke Kelemen István személyes tanítványa. A hír súlyától
letaglózva megdöbbenve állunk.
Mindannyiunk 'Tibikéje' elment. Próbáljuk felfogni a felfoghatatlant.
A továbbiakban mesterünk elbúcsúzását olvashatjátok.

OSU! Barátaim! Tanítványaim! A Szövetség és a Ryu Családja!

Meghalt a Tibike... Elment Takács Tibor sensei... Takács Tibi távozott közü-
lünk... Üres sorok ezek. Újságba való gyászhirdetés. Mellé még a kötelező
körök, miszerint emlékét örökre megőrizzük, stb. Nem vagyok képes ilyen sem-
mitmondó 'nekrológot' írni. Miért is?

Mert a szívem széthasad a fájdalomtól! Mert úgy bőgök mint egy kisfiú! Mert az
'én' Tibikém nincs többé! Mert soha többé nem tolhatom le olyan igazán ádázul,
ahogyan (rossz) szokásomhoz híven csak a hozzám nagyon közelállókat szoktam!
Mert már most is elfogadhatatlanul hiányzik a nevetése! Mert húsz éve 'öreg'-
nek hív, bár akkor annyi idős voltam mint ő most! Mert senki nem tudta olyan
őszintén mondani, hogy 'OSU Sensei'!

Mert úgy tekintett rám mint a (pót) APJÁRA!

Mert tényleg volt benne valami a FIÚ-ból! Mert nagyon szerettem! Mert tudtam,
hogy ez lesz a vége, a sorsa és nem tehettem semmit! Mert az a csibészes mo-
soly, amivel mindig fogadott, arról nehezen mondok le! Mert végtelen gyarló-
ságában rejlett a tökéletessége! Miért is?

Tibike igen fura név egy igazi szamurájnak.... Tibike az egyik legjobb szamu-
rájom volt! Halálig hűséges és félelmet nem ismerő! A kétely szó hiányzott a
szótárából!

A Szövetség és főképpen a személyem adósa maradt, mert a FELTÉTELNÉLKÜLISÉG
volt az igazi neve. Régen a tettek után is kaptak nevet a harcosok. Ha jogom-
ban állna új nevet adni, akkor az igazi neve FELTÉTELNÉLKÜLI TIBOR lenne.

Érezte a bushidót, a 'családhoz', a ryu-hoz tartozás lényegét. Egyszer választ
az ember 'mestert' és stílust (ryu-t) a tévedés jogával egyetemben, de változ-
tatni a megváltoztathatatlanon nem az ő világa volt. Látható ebből is, hogy
tudta mi az a SORS! (Nem hittem volna, hogy a múltidőt ily nehéz használni a
magyarban...)

Előttünk régi barátai, tanítványai előtt ismert, hogy alkoholproblémákkal küz-
dött... Egy frászt! A lelkiismeretével hadakozott és ádázul keményen küzdött a
démonaival, akik egy régi emlék -egy baleset- képeivel kisértették naponta. Az
alkohol mellékszereplő ebben a küzdelemben - bár élettani szempontból sajnos
nem elhanyagolható - hiszen a nagy lelke nem hagyta őt nyugodni.

Mégis barátaim! Ha igazi harcba kényszerítene az élet nevű 'társasjáték', az
elsők között fordulnék hozzá. Mert ismerte az erényt, a hűséget, a bátorságot,
a barátságot.

Nem tudom kell-e még az élethez valami ezeken kívül? Igen kell! SZERENCSE is
kell az élethez és ebben nem bővelkedett. Rám viszont mondhatjátok mostantól,
hogy a SZERENCSE FIA vagyok. Miért is?

Mert ha eljön az utolsó percem, engem a legkeményebb harcosok között is a
FELTÉTELNÉLKÜLI kisér az utolsó, végső utamon! Nagyon szerencsésnek mondhatja
magát az az ember, kinek ilyen barátja, 'fia', tanítványa lehetett. Igazi
szerencse ebben a drámában, hogy egy 'VÉLETLEN' folytán elbúcsúzhattam tőle.
(Nos azt tudjuk a ju jitsu-ban eltöltött mérhetetlenül sok idő után, hogy
VÉLETLENEK NINCSENEK!)

A Debrecen szó az a számomra a nagyon kedvest jelentette mindig. Rendszeresen
jártam(járok) a Nagyerdőben lévő fürdőbe és ezt terveztem a hétvégére is. Vagy
menjek inkább Siófokra? (Olyan sokszor fordultam meg Debiben, hogy most talán
máshová inkább?) Maradt Debrecen és a hír ott ért, hogy gond van a Tibikével.

Nagy a baj. Kórházban van. A mostani párom, a Móni Debrecenben végzett az
orvosin és a (nemlétező) VÉLETLEN úgy hozta, hogy a volt csoporttársa kezelte
a Tibikét s így bejutottam hozzá. Megölelhettem utoljára mindnyájunk nevében!
Megsimogathattam a kezét és a homlokát. (Szerintem már csak erre várt, mert
életében takarékoskodtam az efféle gesztusokkal és tudhatta, ha most elér
engem, megteszem, amit sokszor tennem kellett volna.)

Bizonyossággal állíthatom, hogy nem félt az előtte lévő úttól! Miért is?

Mert tudta, hogy mi tényleg nem felejtjük el őt. Mert oda 'varázsolt' magához
a haldokló és most ő adott feladatot a 'mesterének'. Na kedves Sensei! Akkor
légy szíves búcsúzzál el tőlem, mert egy ideig nem találkozunk .... Hencegni
egy kicsit mindenki szeret és a magas danfokozatokkal ezek száma csak csökken,
bár nem szűnik meg teljesen. Magam a halált hiszem, de igazán komolyan venni
nem tudom - mondogatom állandóan. (Ez kb. igaz is csak...) Csak nem az a ter-
mészetes, ha az emberfia a tanítványától vesz örök búcsút, hanem a fordítottja.

Drága Tibikém! Most azután jól levizsgáztattál engem is!
Mázsás kővel a szívemen... Mit kívánhatok neked?

Legyen a föld könnyű a számodra!

Az égi danvizsgáidat is azzal a rettenthetetlenséggel teljesítsed, mint a
földit tetted! Az angyalok serege vigyázzon rád utazásod alatt!

A Mindenható fogadjon keblére téged, mert megérdemled!

OSU! Örök barátsággal az 'Öreg', a 'Sensei'!

u.i:
Kedves Drága Tibike Barátom! FIAM!
Mi tényleg megőrizzük az emlékedet, ha nem is örökre, de addig, amíg élünk,
biztosan. Mint a Magyar Ju Jitsu Szövetség alapítója és a Dankollégium elnöke,
valamint a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu alapítója (hű de sok 'cím'...) javas-
latot teszek az Elnökség részére, hogy mostantól a Nemzetközi Táboraink a Te
nevedet viseljék. Valahogy így: 'Takács Tibor senseiről' elnevezett Nemzetközi
Nyári Ju Jitsu Edzőtábor. (És ne nevess kérlek, mert.....)
OSU! K.I. soke

1986: bal oldalon elöl Sipos Gyula és Kelemen István, jobb oldalon áll Tibi

Sensei Takács Tibor a ju jitsu-val az ismerkedését a Debreceni dojo-ban Sipos
Gyula keze alatt kezdte. Gyorsan kitűnt szorgalmával, így lett azután ő a dojo
vezetője és így tanult később közvetlenül soke Kelemen Istvántól. 1999-ben a
Nyári Táborban vizsgázott le 1. dan fokozatra.

A temetése április 1-én pénteken 12 órakor lesz a Debreceni Köztemető II.
ravatalozójában.