Beszámoló a 40 éves Jubileumi Gáláról

Az idei edzőtábort 2020.07.24-én egy nagyszabású gálaműsor zárta. Eredetileg a vízparton szerettük volna felállítani a színpadot és hangtechnikát, de az időjárás annyira szeszélyes volt, hogy végül a sportcsarnokba került át az esemény a biztonság kedvéért.

Felmerülhet a kérdés, miért is idén ünnepeljük 40 éves jubileumunkat? 1980-tól kell számolni a Kelemen Ryu valódi indulását, mert ebben az évben kezdte el soke Kelemen István alapító mesterünk járni önálló útját és felépíteni saját iskoláját. A Magyar Ju Jitsu Szövetség 1985-ben alapult meg 23 dojo belépésével, így Szövetségünk idén 35 éves. A harmadik mérföldkő, amit ünnepeltünk ezen a napon a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu önálló iskolaként való bejegyzése Japánban 2010-ben, így ennek 10 éves jubileumáról is megemlékeztünk.

A Gála sensei Kalmár Árpád és a Sport Promotion által soke Kelemen István 10. dan életéről készített filmmel indult. A film címe: A SENSEI, amely végigköveti alapító mesterünk életútját, megszólaltatva számos tanítványát is.

A film után különböző bemutatók következtek, elsőként a Kelemen Ryu bemutató csapata lépett a tatamira, a Kelemen Ryu-ra jellemző energiákkal, habitussal és technikákkal. A csapatot shihan Seres Károly 6. dan készítette fel.
Ezután következett Karacs Attila és Majoros Ármin Mózes K1 bemutatója, ahol jellemzően a főbb ütés-rúgás kombinációkat láthattuk, Karacs Atillától megszokott, nagyon precíz módon, majd a szemléltetett tecknikákat megnézhettük egy játékos bemutató küzdelem formájában prezentálva is.
A bemutatókat a TEK különítményének közelharc bemutatója zárta shihan Füvesi Sándor 6. dan vezetésével. Ismét megbizonyosodhattunk a Kelemen Ryu hatékonyságáról és működőképességéről, profi körülmények között is.
Ezúton is köszönjük a bemutatózóknak, hogy meghívásunkat elfogadva emelték a Jubileumi Gála fényét.

Rövid szünet, majd két meglepetés köszöntő következett, Finnországból régi barátunk, Kari Lehtonen 5. danos mester üdvözletét a levezető speaker olvasta fel, míg Izraelből Ronen Elijahu 7. danos mester videóköszöntőt küldött. Mindketten évtizedek óta, minden évben jelen vannak táborainkban, sajnálatos módon a koronavírus miatt erre idén nem tudott sor kerülni.

Mindezek után soke Kelemen István mondott néhány értékelő mondatott az elmúlt 40 évről, önmagát visszafogva röviden és velősen :), majd a Szövetség dojovezető instruktorainak apró figyelmességként egy-egy szövetségi melegítőszettet ajándékozott, megköszönve évtizedes munkájukat.

A színpadi műsort a Taiko Hungary Japándob Egyesület előadása zárta – fantasztikus betekintést kaphattunk ezen tradicionális és modern elemeket ötvöző dob-kultúrába.

A színpadi show végeztével a hagyományos, közös Gálavacsora következett a Hotel éttermében, ahol a háttérzenét Breitner Péter gitáros biztosította – aki nem mellékesen a Kelemen Ryu jitsukáinak sorát erősíti, amikor éppen nem a húrokat pengeti. :)

Az estét egy meglepetés műsorszám, az aSerdus társulat látványos tűzzsonglőr és tűztánc előadása zárta. A profi csapat varázslatos és energikus koreográfiáját a tóparton nézhettük végig. A műsorszám végét egy egyedi „KELEMEN RYU 40” lángoló felirat is megkoronázta.

A vacsorát hajnalig tartó buli követte. Reméljük, minden résztvevő sok szép élménnyel gazdagodott mind az edzőtábor, mind a Gálaműsor alatt.

Köszönjük a szervezést Seres Károlynak, Kisistók Rékának és Gelinek Brigittának!

Köszönjük a támogatást a 4ig Nyrt-nek, akik szponzorálásának köszönhetően tudtuk megrendezni ezt a színvonalas, 40 évhez méltó Jubileumi ünnepséget.

116227545 992561551192042 7166746391989610846 n

116345284 3170252259721103 3410177620551670045 n 
116435254 640567630173696 463865401850746806 n

113830999 354413102223584 1827522720046374517 n

116144107 308998216918577 6231731367991371456 n

115806384 676697006250283 636931072639003703 n

116548417 1574282806086189 2198378894664498275 n

 

117084156 630935921186965 524367728093367491 n 2

 

117306683 638249986805965 5827291275920120199 n

 

116427852 309428087082382 2827347645981259880 n 2

116358483 622636161995228 6902435572449475172 n

116248556 652213818720334 1831950835707978407 n 2

 

VISSZA A CIKKEKHEZ

Keresés