3. kyu kék övre: Balla Dániel a Szentendre-Óbudai Dojoból, Zubánics János a Hódmezővásárhelyi dojoból,

2. kyu barna övre: Dr. Karsai Dániel a Központi Dojoból, Simon Gyula a Hódmezővásárhelyi dojoból, Simon Viktória és Sipos Barnabás a Főnix dojoból, illetve Szirbik Ferenc a Kék Farkas dojoból.

Az alábbiakban betekintést nyerhetünk a felkészülésbe és a vizsga teljesítésébe egy vizsgázó szemszögéből.

Emlékek a barna öv vizsgáról

November 20-án sikeres barna öv (2. kyu) vizsgát tettem. A Szövetség felkért, hogy írjam meg, milyen volt belülről átélni egy ilyen alkalmat. Könnyelműen egyből igent mondtam rá. Ámde amikor többszöri nekifutásra sem tudtam jól megfogalmazni – magamnak sem – az átélteket, rájöttem, hogy ez nem is könnyű feladat. Másfél-két hét eltelt a vizsga óta, lássuk, most mire jutok.

Az előző övfokozatra, azaz kék övre három és fél éve vizsgáztam le. Ennyi idő alatt eljutni a barna övig kicsit talán lassúnak számít – de a világjárvány engem is hátráltatott, mint minden jituskát. Erre természetesen semmit nem lehet és szabad fogni. De objektíve valószínűleg egy évvel később vizsgáztam, mint ahogy az „békeidőben” történt volna. Ugyanakkor lehet, hogy ez a vizsga előnyére vált – az egyes övfokozatokra ugyanis fejben is meg kell érni, a vizsga egyes elemeinek technikailag akár tökéletes bemutatása önmagában még nem lesz ju-jitsu.

Idén augusztusban végre elkezdtem érezni azt a bizonyos bizsergést. Hogy igen, az őszi országos vizsgára összeállhat a vizsgaanyag. Mesteremmel, shihan Kovács Attilával megbeszéltük, hogy elkezdem a felkészülést, heti 3-4 (esetenként 5) edzéssel. Az ősz három hónapja a munka mellett szinte kizárólag a ju-jitsuról szólt nekem – de erre az övfokozatra máshogy nem lehet szerintem felkészülni.

A barna öv vizsga ugyanis magas követelményeket támaszt a vizsgázóval szemben. Be kell mutatni egy pusztakezes és egy rövidbot formagyakorlatot „bemelegítésképpen”. Aztán jön a vizsga gerince, a 74 ju-jitsu technika végrehajtása, barnaöves szinten elvárt pontossággal és sebességgel. Ezek után töréstechnika következik – két-két deszkát kell eltörni kézéllel illetőleg lábbal. A vizsgát a megfelelő erőnléti szint bemutatása (45 fekvőtámasz, hasizomgyakorlat, guggolós egyenes rúgás) zárja. Pontosabban nem zárja, mert a fentiektől „kellemesen” elfáradt vizsgázót tíz egyperces full-contact küzdelem várja – pusztakézzel aztán védőfelszerelésben (bokszkesztyű-lábvédő), illetőleg földharc keretében. Természetesen pihent ellenfelek ellen, akiknek különösebben nem célja, hogy kedvesen bánjanak a vizsgázóval. A vizsga összességében körülbelül 45 percig tart.

Minden sikeres vizsga egyik alapfeltétele a jó uke (a jitsut nem ismerőknek: az uke az az edzőtárs, akin bemutatod vizsgát.) Nekem Kristóf személyében pompás ukém van (zöld öv, azaz három övfokozat óta egymásnak esünk-kelünk). Kristófnak ezúttal is elévülhetetlen szerepe volt a sikeres vizsgában – nagyon nagy áldozatot hozott, gyakorlatilag három hónapon át rendelkezésre állt az edzésen és hétvégéken is közös gyakorlásra. Kristófkám, tavasszal te jössz – állok, akarom mondani esek rendelkezésedre!

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után térjünk át magára a vizsgára!

A vizsga nagyon jó állóképességet és koncentrációt igényel. Nos, a második elem tekintetében a vizsga életem egyik legtanulságosabb ju-itsu-élménye volt. A koncentrációm ugyanis elszállt, szó szoros értelmében a vizsga első másodpercében. Történt ugyanis, hogy a velem párhuzamosan vizsgázó másik jitsuka a formagyakorlatait kimikiae-val (azaz harci kiáltásokkal) megfűszerezve adta elő. Dacára annak, hogy egy ju-jitsu vizsgán ez teljesen természetes, mégis teljesen elterelte a figyelmemet. Pontosabban hagytam, hogy elterelje, pedig nem lett volna szabad. Ennek meg is lett az ára – a bot formagyakorlatba kétszer belezavarodtam, csak harmadszorra sikerült bemutatni és a vége még ekkor is pontatlanra sikerült. Pedig ezt a formagyakorlatot hosszú évek óta gyakoroltam már, elvileg álmomból felkelve is tudom. De a vizsgastressz és a koncentráció elvesztése ilyen eredménnyel járt – hogy mégsem tudtam tökéletesen bemutatni. A következő övfokozatra számomra ez nagy tanulság – tudatosan készülni fogok arra, hogy semmi ne terelje el a figyelmem. Vagy ha ez mégis megtörténik, a lehető leggyorsabban visszanyerjem a megfelelő koncentrációs szintet. Hiszen esetlegesen az utcán sem néma csöndben, ideális körülmények között kell majd jitsuzni sejtésem szerint…

A vizsga következő részére azért már sikerült visszanyerni a koncentrációt és a ju-jitsu technikák bemutatása jól sikerült – azaz barna öves szinten. A töréstechnikával szintén nem volt gond. Az erősítés részében – a fekvőtámaszok tekintetében – megintcsak önkritikusnak kell lennem, alulról súroltam az elfogadható szintet. A következő vizsgán ezt az elemet is sokat kell fejleszteni. A küzdelemben érzésem szerint megfelelően helytálltam – természetesen ez is olyan eleme a ju-jitsunak, amiben mindig lehet és kell fejlődni.

Ez eddig a “tényszerű” beszámoló. De milyen volt vizsgázóként megélni a barna öv vizsgát? Lehet, hogy elsőre talán meglepőnek, túlzónak vagy patetikusnak hangzik – de felnőtt életem egyik meghatározó pozitív élménye volt. A vizsgám ugyanis összességében – a fentiekben bemutatott hiányosságok ellenére is – az engem vizsgáztató Ónodi és Seres shihan szerint nagyon jól sikerült. Seres shihant idézve „fontos vizsgát tettem”. Most már nem is igazán azt tudom felidézni, milyen “érzés” volt a vizsga – természetesen emlékszem a vizsgát megelőző izgulásra, a vizsga eleji leblokkolásra és azon való úrrá levésre és végül arra, ahogy elkapom fonalat és sikerrel végighaladok az egyes részeken. Jelenleg inkább már az dolgozik bennem, hogy mekkora megtiszteltetés egy ilyen magas övfokozatot elérni a Kelemen Ryu-ban – ráadásul megérdemelten.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a mesterem a vizsga végén felkötötte rám a barna övet, máshogyan tekintek magamra. A barna öv kötelez – innentől kezdve az élet minden területén minimum barna övesként kell teljesítenem. Ezt egyáltalán nem érzem nyomasztónak – éppen ellenkezőleg, nagyon motiválónak találom. A barna öv elérése ugyanis a szó legnemesebb értelmében önbizalmat ad, hogy az élet kihívásainak meg fogok tudni felelni – például az 1. kyu övfokozat megszerzésének rögös útján. A barna öv egyben szerénységre is kötelez – ugyanis a vizsga arra is nagyon élesen rávilágított, mennyi mindenben kell még fejlődnöm. Dojo-n belül és dojo-n kívül egyaránt.

Alapító mesterünk, soke Kelemen István néha megkérdezi tőlünk, hogy mi is az a ju-jitsu. Barna övesként általános definíció adására nem vállalkozhatok, hiszen még nagyon az Út elején járok. De abban biztos vagyok, hogy a ju-jitsu a tanulás és az önfejlesztés általam ismert egyik legkiválóbb eszköze. Remélem, még sokáig járhatok ebbe az iskolába. Ha rajtam múlik, így lesz.

Osu