Ma hajnalban életének 39.évében elhunyt sensei Takács Tibor volt debreceni
dojo-vezetőnk, soke Kelemen István személyes tanítványa. A hír súlyától
letaglózva megdöbbenve állunk.
Mindannyiunk 'Tibikéje' elment. Próbáljuk felfogni a felfoghatatlant.
A továbbiakban mesterünk elbúcsúzását olvashatjátok.

OSU! Barátaim! Tanítványaim! A Szövetség és a Ryu Családja!

Meghalt a Tibike... Elment Takács Tibor sensei... Takács Tibi távozott közü-
lünk... Üres sorok ezek. Újságba való gyászhirdetés. Mellé még a kötelező
körök, miszerint emlékét örökre megőrizzük, stb. Nem vagyok képes ilyen sem-
mitmondó 'nekrológot' írni. Miért is?

Mert a szívem széthasad a fájdalomtól! Mert úgy bőgök mint egy kisfiú! Mert az
'én' Tibikém nincs többé! Mert soha többé nem tolhatom le olyan igazán ádázul,
ahogyan (rossz) szokásomhoz híven csak a hozzám nagyon közelállókat szoktam!
Mert már most is elfogadhatatlanul hiányzik a nevetése! Mert húsz éve 'öreg'-
nek hív, bár akkor annyi idős voltam mint ő most! Mert senki nem tudta olyan
őszintén mondani, hogy 'OSU Sensei'!

Mert úgy tekintett rám mint a (pót) APJÁRA!

Mert tényleg volt benne valami a FIÚ-ból! Mert nagyon szerettem! Mert tudtam,
hogy ez lesz a vége, a sorsa és nem tehettem semmit! Mert az a csibészes mo-
soly, amivel mindig fogadott, arról nehezen mondok le! Mert végtelen gyarló-
ságában rejlett a tökéletessége! Miért is?

Tibike igen fura név egy igazi szamurájnak.... Tibike az egyik legjobb szamu-
rájom volt! Halálig hűséges és félelmet nem ismerő! A kétely szó hiányzott a
szótárából!

A Szövetség és főképpen a személyem adósa maradt, mert a FELTÉTELNÉLKÜLISÉG
volt az igazi neve. Régen a tettek után is kaptak nevet a harcosok. Ha jogom-
ban állna új nevet adni, akkor az igazi neve FELTÉTELNÉLKÜLI TIBOR lenne.

Érezte a bushidót, a 'családhoz', a ryu-hoz tartozás lényegét. Egyszer választ
az ember 'mestert' és stílust (ryu-t) a tévedés jogával egyetemben, de változ-
tatni a megváltoztathatatlanon nem az ő világa volt. Látható ebből is, hogy
tudta mi az a SORS! (Nem hittem volna, hogy a múltidőt ily nehéz használni a
magyarban...)

Előttünk régi barátai, tanítványai előtt ismert, hogy alkoholproblémákkal küz-
dött... Egy frászt! A lelkiismeretével hadakozott és ádázul keményen küzdött a
démonaival, akik egy régi emlék -egy baleset- képeivel kisértették naponta. Az
alkohol mellékszereplő ebben a küzdelemben - bár élettani szempontból sajnos
nem elhanyagolható - hiszen a nagy lelke nem hagyta őt nyugodni.

Mégis barátaim! Ha igazi harcba kényszerítene az élet nevű 'társasjáték', az
elsők között fordulnék hozzá. Mert ismerte az erényt, a hűséget, a bátorságot,
a barátságot.

Nem tudom kell-e még az élethez valami ezeken kívül? Igen kell! SZERENCSE is
kell az élethez és ebben nem bővelkedett. Rám viszont mondhatjátok mostantól,
hogy a SZERENCSE FIA vagyok. Miért is?

Mert ha eljön az utolsó percem, engem a legkeményebb harcosok között is a
FELTÉTELNÉLKÜLI kisér az utolsó, végső utamon! Nagyon szerencsésnek mondhatja
magát az az ember, kinek ilyen barátja, 'fia', tanítványa lehetett. Igazi
szerencse ebben a drámában, hogy egy 'VÉLETLEN' folytán elbúcsúzhattam tőle.
(Nos azt tudjuk a ju jitsu-ban eltöltött mérhetetlenül sok idő után, hogy
VÉLETLENEK NINCSENEK!)

A Debrecen szó az a számomra a nagyon kedvest jelentette mindig. Rendszeresen
jártam(járok) a Nagyerdőben lévő fürdőbe és ezt terveztem a hétvégére is. Vagy
menjek inkább Siófokra? (Olyan sokszor fordultam meg Debiben, hogy most talán
máshová inkább?) Maradt Debrecen és a hír ott ért, hogy gond van a Tibikével.

Nagy a baj. Kórházban van. A mostani párom, a Móni Debrecenben végzett az
orvosin és a (nemlétező) VÉLETLEN úgy hozta, hogy a volt csoporttársa kezelte
a Tibikét s így bejutottam hozzá. Megölelhettem utoljára mindnyájunk nevében!
Megsimogathattam a kezét és a homlokát. (Szerintem már csak erre várt, mert
életében takarékoskodtam az efféle gesztusokkal és tudhatta, ha most elér
engem, megteszem, amit sokszor tennem kellett volna.)

Bizonyossággal állíthatom, hogy nem félt az előtte lévő úttól! Miért is?

Mert tudta, hogy mi tényleg nem felejtjük el őt. Mert oda 'varázsolt' magához
a haldokló és most ő adott feladatot a 'mesterének'. Na kedves Sensei! Akkor
légy szíves búcsúzzál el tőlem, mert egy ideig nem találkozunk .... Hencegni
egy kicsit mindenki szeret és a magas danfokozatokkal ezek száma csak csökken,
bár nem szűnik meg teljesen. Magam a halált hiszem, de igazán komolyan venni
nem tudom - mondogatom állandóan. (Ez kb. igaz is csak...) Csak nem az a ter-
mészetes, ha az emberfia a tanítványától vesz örök búcsút, hanem a fordítottja.

Drága Tibikém! Most azután jól levizsgáztattál engem is!
Mázsás kővel a szívemen... Mit kívánhatok neked?

Legyen a föld könnyű a számodra!

Az égi danvizsgáidat is azzal a rettenthetetlenséggel teljesítsed, mint a
földit tetted! Az angyalok serege vigyázzon rád utazásod alatt!

A Mindenható fogadjon keblére téged, mert megérdemled!

OSU! Örök barátsággal az 'Öreg', a 'Sensei'!

u.i:
Kedves Drága Tibike Barátom! FIAM!
Mi tényleg megőrizzük az emlékedet, ha nem is örökre, de addig, amíg élünk,
biztosan. Mint a Magyar Ju Jitsu Szövetség alapítója és a Dankollégium elnöke,
valamint a Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu alapítója (hű de sok 'cím'...) javas-
latot teszek az Elnökség részére, hogy mostantól a Nemzetközi Táboraink a Te
nevedet viseljék. Valahogy így: 'Takács Tibor senseiről' elnevezett Nemzetközi
Nyári Ju Jitsu Edzőtábor. (És ne nevess kérlek, mert.....)
OSU! K.I. soke

1986: bal oldalon elöl Sipos Gyula és Kelemen István, jobb oldalon áll Tibi

Sensei Takács Tibor a ju jitsu-val az ismerkedését a Debreceni dojo-ban Sipos
Gyula keze alatt kezdte. Gyorsan kitűnt szorgalmával, így lett azután ő a dojo
vezetője és így tanult később közvetlenül soke Kelemen Istvántól. 1999-ben a
Nyári Táborban vizsgázott le 1. dan fokozatra.

A temetése április 1-én pénteken 12 órakor lesz a Debreceni Köztemető II.
ravatalozójában.

Ötödik éve rendezzük meg Technikai Igazgatónk övanyag szemináriumait. Idén
a korábbi kettő helyett négyet rendezünk az első négy felnőtt tanuló fokozat
vizsgáin szükséges tudnivalók átismétlésére. Az első - fehér öv sárga csík
(6.kyu) - szeminárium március 12.-én volt a Központi dojo-ban. Tizenhárom
dojo-ból harmincan vettünk részt az edzéseken.

A Központi, a Főnix, Sityu-Team, a Szui Ryú, a Bányai, a Hakkoda, a Hetényi, a
Hódmezővásárhelyi, a Monorierdő, a Nyíregyházi, a Salgótarjáni, a Szentendrei
és a Zanshin dojo is képviselve volt a szemináriumon, ahol a teljesség igényé-
vel átvettük gurulás, bázis és dobás alapokat, valamint a vizsga technikáit.

A következő övanyag szeminárium ugyanitt lesz április 2.-án, szombaton. Ekkor
a sárga öv (5. kyu) övfokozat anyaga kerül terítékre.

Inkognitóban megtisztelte a szemináriumot a JÖVŐ JITSUKÁ-ja!

Április 16-án szombaton 10 órától a Központi dojo-ban rendezzük meg a tava-
szi Országos vizsgát shihan Kovács Attila Technikai Igazgató vezetésével.
Az őszihez hasonlóan ismét nagy vizsga lesz tíznél több vizsgázóval.

A beharangozónk képei az őszi vizsgán készültek. Ahogy akkor, most is több
vizsgabizottság előtt zajlanak majd a vizsgák. Kiváló lehetőség az instruk-
toroknak és a tanítványoknak is a vizsgaanyag értelmezésére, pontosítására!

Több százan, köztük nagyon sokan a sporttársai kísértük utolsó útjára Tibikét.
A Szövetség és a Ryu edzőruhában lévő képviselői, élükön soke Kelemen István-
nal a ravatal és a sír mellett is sorban álltak demonstrálva a közösségünket
elhunyt társunkkal. Azt, hogy életében mennyire fontos volt a ju jitsu, je-
lezte az,hogy rá emlékezve a tisztelendő úr is többször említette, illetve az
emlékező kép is gi-ben készült. Szövetségünk koszorúját a szövetségi embléma
díszítette. 

Takács Tibi 1986-ben kezdte az ismerkedését a ju jitsu-val. Ekkor nyitott a
Debreceni dojo, Sipos Gyula dojo-vezető tanítványa volt addig, amíg át nem
vette a dojo vezetését.

Vizsgáit a következő időpontokban és helyszíneken tette le:
6. kyu fehér öv: 1986 június 6. Debrecen
5. kyu sárga öv: 1986 október 17. Debrecen
4. kyu zöld öv : 1988 február 23. Debrecen
3. kyu kék öv .: 1990 augusztus 24. Mártély
2. kyu barna öv: 1992 február 29. Budapest
1. kyu barna öv: 1993 október 30. Nyíregyháza
1. dan fekete öv: 1999 július 27. Alsóörs

Mikor Sipos Gyula befejezte a dojo vezetését, ő vette át. 1989 és 1998 között
volt a Debreceni dojo vezetője. 1989 óta volt soke Kelemen István közvetlen
tanítványa.

A család gyászában szövetségünk osztozik, segítjük őket ebben a veszteségben.
A szertartás egyik legmeghatóbb pillanata volt, mikor soke Kelemen István em-
lékezett a sírnál, sokan sírtak vele együtt. Tibit 2. dan fokozatra léptette
elő, az övet, melyet már nem lehet a derekára kötni, melyet soha senki nem
használt, az urna mellé helyezte a sírba. Sokan dobtak még be virágot mielőtt
a földdel betemették. A 2. danos diplomát a család vitte haza örök emlékül e
szomorú alkalomra. 

Nagyon sok csokor, koszorú borította a sírt - a család, ismerősök mellett több
dojo és sporttárs is hozott - a sok virág ellepte a fejfát és a sírkövet is.
Tibit nagyon sokan szerették, szerettük. Túlságosan korai halála megérintett
mindannyiunkat, le kell vonnunk a következtetést : becsüljük meg jobban közös-
ségünket, segítsük egymást addig, amíg lehet! Tibike! Nyugodj békében!

Soke Kelemen István, sensei Takács Tibor halála után írt búcsú szavait korábbi
hírünkben olvashatjátok: Sensei Takács Tibor emlékére

Gyászolja őt családja, a rokonok, a barátok, az ismerősök, szövetségünk, a ju
jitsu nagy családja a világban. Részvétüket fejezték ki barátaink több ország-
ból, kik ismerték és szerették sensei Takács Tibort, mindannyiunk Tibikéjét,
ki azóta már odafenn, az égi tatamin gyakorolja a mindannyiunknak kedves közös
harcművészetünket, a JU JITSU-t.

Egy elmaradt beszéd margójára....

"Megpróbáltam. Nem sikerült. Hiába mondogattam magamnak, hogy katona vagy és
egy katona nem érzékenyül el. Botor egy gondolat, lévén egy hang sem akart
kijönni a torkomon a sírnál, hogy elmondhassam azt a néhány mondatot, amit
szerettem volna. Felsorolni azoknak a nevét, akik külön megkértek rá, hogy
búcsúzzam el a nevükben. Finn és Magyar lobogóval díszített koszorút küldött
Széchényi Nati és Gál Pisti, valamint Auvo Niiniketo Helsinkiből. Levélben
jelezte megrendülését Ronen Eliyahu Izraelből. A Magyar Ju Jitsu Szövetség és
a Ryu vezető mesterei jelenlétükkel rótták le a kegyeletüket Tibike végső
nyughelyén. Volt tanítványai elhozták a megemlékezés virágait. Eljött búcsúz-
ni Várszegi Rudi is. ( Talán azért, hogy elmondhassa: 'Sokkal jobban kellene
vigyáznunk egymásra! Amíg lehet...' )

Sokkal többet nem akartam mondani, hiszen leírtam már az érzéseimet a gyász
első óráiban. Ez sem sikerült. Sajnálom. Legalább az előléptetését valahogyan
eldadogtam, mert már csak ilyen az emberfia még akkor is ha történetesen magas
fokozatú ju jitsuka. A visszavonhatatlannal való szembesülés megrázkódtat, fő-
leg, ha a szívünkben sok szeretet maradt a célba juttatás legcsekélyebb esélye
nélkül. A poszthumusz második dan, mint minden halál utáni kitüntetés, az élők
lelkiismeretfurdalásának bizonyítéka. ( Akkor is ha kiérdemeltsége kérdőjel
nélküli. ) A sors ismét kegyes volt hozzám és azt a bensőséges utolsó búcsút
módomban állt megtenni. Két nap múlva.

Egy igaz ember - kit remélem a barátomnak tudhatok - történetesen hivatását
( küldetését ) tekintve pap és Iványi Gábornak hívják. Metodista lelkész és
az elesettek közül is a legelesettebbek gondozója, segítője, a hajléktalanok
utolsó reménye. ( Többek között a Wesley János Főiskola rektora. ) Hónapokkal
ezelőtt beszéltünk arról, hogy a gyülekezettel szoktak sütni-főzni minden hó-
nap első vasárnapján. Felajánlottam egy vadpörköltet Páll Tibi által elkészít-
ve egy ilyen alkalomra. Ez volt most vasárnap április harmadikán.Tibi szakács-
kodott és én részt vettem az Istentiszteleten, meghallgatva a beszédét Iványi
Gábor rektor úrnak.

Egy mondatot idéznék ebből a beszédből és az imából: 'Add Uram, hogy elvégez-
hessem azt a munkát, amit már senki sem akar elvégezni!' Kérdezhetitek: hogy
jön ez ide? Gondoltam ha már van egy (igaz) lelkész barátom - igaz mivoltára
tanúság az előbbi idézet - akkor lehetőségemet kihasználva gyújtok egy mécsest
a templomban és a közreműködésével elköszönök egy igaz ju jitsukától, mindazok
nevében, akik nevében elbúcsúzni Tibikétől nem tudtam. Így egy közös imával
emlékezhettünk barátunkra. Most nyugodott meg a lelkem.
Semmi sem maradt elvégezetlenül."

OSU! soke Kelemen István 9. dan